Bach virágeszencia - JERIKÓI LONC

Nehezedre esik búcsút mondani, elengedni dolgokat?
Emlékeid nagy hatással vannak a jelenedre és a jövődre? A múltban élsz, rég elvesztett barátok, boldog pillanatok emlékei után vágyódsz?

A lelki fájdalmaid enyhítésére ajánlott Jerikói Lonc esszencia segít a boldogság utáni erős vágyadat beteljesíteni, és a jelenben átélni az örömteli pillanatokat. Pozitív változást eredményez, ha a passzív, befelé forduló magatartás helyett a külvilág felé fordulsz és nyitottá válsz.
Nem kell mást tenned, csak naponta négy alkalommal 4-4 cseppet vízzel bevenni, és az eszenciák megteszik gyengéd, de határozott hatásukat. Teljesen természetesen, pozitívan tudsz majd reagálni az élet kihívásaira, és fokozatosan képes leszel a múlt helyett a jövődre fókuszálni.

A hetven éves múltra visszatekintő Bach-virágeszenciák kifejezetten a hétköznapi élet problémáiról szólnak, és a lelkedre hatnak. A harmincnyolc virág közül találhatsz magadnak még olyanokat, melyek illenek rád, de csak azokat érdemes szedni, amelyek jellemzői most aktuálisak és gondot okoznak neked.

Minden virágeszenciához tartoznak megerősítő mondatok, melyek megmutatják Neked a pozitív kiutat az állapotodból.

Megerősítő mondatok:

A mában Élek
Előre tekintek
Megteszem a következő lépést

BEJELENTKEZÉS: 06305771650

Kedveld OLDALUNKAT: Családállítás, Hellinger módszer POMÁZ

facebook.com/rendszerszemlelet
https://www.facebook.com/rendszerszemlelet/

Tetszett ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Asztma gyermekkorban

Gyermekkorban a megbetegedések mögött elsősorban a családi rendszerben  vannak azok a tényezők, melyek kiváltják a rohamokat. Ezek lehet hogy a szülőknek fel sem tűnnek, de a gyermeki lélek érzékeny és észleli a „mélyben" megbúvót is. Rohamaival kívánja magára terelni a szülők figyelmét, hogy többet, de inkább másképpen figyeljenek rá, hagyjanak neki szabad teret, szabadságot!

A gyógyulás:
- Elfogadni, hogy minden döntés az beteg kezében van.
- kezdetben kisebb, majd nagyobb dolgokban is önállóan dönteni
- álljon ki az igaza mellett

Hagyjuk, hogy teljesüljön a szabad akarata. Erősödik a bizonyosság, hogy ő is képes elérni kitűzött célját. 

BEJELENTKEZÉS: 06305771650

Kedveld OLDALUNKAT: Családállítás, Hellinger módszer POMÁZ

facebook.com/rendszerszemlelet

Tetszett ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Asztma és az adok-kapok

Az asztmás ember estében különböző problémakörök fonódnak egymásba, amelyeket tartalmi közelségük ellenére elkülönítve mutatunk be.

Adni és kapni
Az asztmás személy túl sokat akar kapni. Tüdejét teleszívja – s a túlzottan felfújt tüdő a kilégzésnél görcsbe rándul. A legvégső határokig befogad, pukkadásig televan, s amikor vissza kellene adnia valamennyit, görcsbe rándul.
Világosan látható itt az egyensúly zavara: e polaritás két tagjának, az adásnak és a kapásnak nagyjából meg kell egyeznie ahhoz, hogy ritmust alkothassanak.
A változás törvénye a belső egyensúlyból táplálkozik, s bármely túlsúly megszakítja a folyamatot.
A légzés folyamatát itt éppen az töri meg, hogy az érintett személy túlságosan is kapni akar, s túlzásba esik. Mivel nem képes adni, egyszerre csak kapni sem tud többé abból, amire olyannyira vágyik.
A belégzésnél oxigént veszünk fel, a kilégzésnél szén-dioxidot adunk le. Az asztmás személy mindent meg akar tartani, s ezzel mérgezi magát, ugyanis a felhasznált anyagot nem tudja kibocsátani.
Kapni anélkül, hogy adnánk, szó szerint fuldokláshoz vezet.Az adás és a kapás közti aránytalanság témája, mely olyan látványosan szomatizálódik az asztmában, sokunkat érint. 
Milyen egyszerűnek tűnik, s mégis milyen sokan mondanak csődöt e ponton. Ugyanis nem arról van szó, hogy mit akarunk birtokolni – pénzt, dicsőséget, tudást, bölcsességet –, hanem arról, hogy annak, amit adunk, minden esetben egyensúlyban kell lennie azzal, amit kapunk, ha nem akarunk megfulladni ez utóbbi súlya alatt.
Annyit kapunk, amennyit adunk.Ha nem adunk többé, ezzel megakasztjuk a folyamatot, s annak vége szakad. Milyen sajnálatra méltóak is azok az emberek, akik tudásukat feltétlenül magukkal akarják vinni a sírba! Szorongva őrzik azt a keveset, amit megkaparintottak, s lemondanak arról a teljességről, amely mindazok jussa, akik azt, amit megkaptak, megváltozott formában, de tovább tudják adni. Bárcsak megértenénk már, hogy bőséggel van mindenből és mindenki számára. Ha hiányzik valami, annak az az oka, hogy magunk vágtuk el magunkat attól a valamitől.
Nézzük csak az asztmás embert: levegő után kapkod – holott levegőből annyi van.
Hiába, vannak, akik telhetetlenek...

2. Aki be akar csukódni
Az asztmás roham kísérleti úton bárkinél előidézhető, ha például ingerlő gázokat, mondjuk ammóniát lélegeztetünk be vele. Bizonyos koncentráció fölött mindenkinél elkezdődik a reflexszerű védőreakció: egymással összhangban leáll a rekeszizom, bezárulnak a hörgők, megindul a torokváladék kiválasztása. Ezt nevezzük Kretschmer-féle reflexnek.
Az asztmás ember a környező világ legártalmatlanabb anyagait éli meg életveszélyesként, s azonnal becsukódik előttük.
Az asztma többnyire szorosan összekapcsolódik valamilyen allergiával.
Görögül az asztmát szűkkeblűségnek hívják, a szűket latinul angustusnak mondjuk, amely a német Angst (szorongás) szóval rokon.
Érdemes felfigyelnünk arra, hogy valaminek a szűk volta és a szorongás elválaszthatatlanul
összetartoznak. Így az asztmás összeszűkülés szintén szorosan összefügg a szorongással, azzal, hogy az élet bizonyos tényeit, nem merjük közel engedni magunkhoz.

3. Dominanciaigény és kiszolgáltatottság
Az asztmás emberben erős a dominanciaigény, de ezt sosem vallja be magának, ezért a testébe tolja át, ahol is ez az igény az asztmatikus „felfújtságában” lép ismét színre.
Ez a felfújtság szemléletesen mutatja a beteg arroganciáját s hatalmi igényeit, amelyeket azonban gondosan elfojt. Emiatt gyakran menekül az ideálisba, a formálisba. Ha azonban ezt az asztmás embert egy másik személy hatalom- és dominanciavágyával szembesítjük (lásd hasonlóság törvénye), megrémül, és torkára forr a szó, amelyet éppen a kilégzés modulál.
Nem tud kilélegezni – tehát nem jut levegőhöz.

Betegsége tüneteit az érintett személy arra használja, hogy környezete felett hatalmat gyakoroljon. A háziállatokat el kell távolítani, minden porszemet le kell törölni, senki nem dohányozhat stb. Hatalomvágya azokban az életveszélyes rohamokban hág a tetőpontjára, amelyek akkor keletkeznek, ha az asztmás személy saját hatalomvágyával szembesül. Ezek a zsarolórohamok méltán ijesztőek, hiszen valóban életveszélyes állapotba sodorják a beteget, amellyel esetleg nem tud megbirkózni.
Megrendítő, milyen mértékben hajlandó pusztítani önmagát a beteg csak azért, hogy hatalmat gyakorolhasson mások felett. Pszichoterápiában ha a beteg túlságosan közel jut saját valóságához, gyakran az asztmás roham a végső menedék.
A hatalomgyakorlásnak és az önfeláldozásnak ez a közelsége kellően érzékelteti a tudat alatt megélt dominanciaigény ambivalenciáját.
A hatalomvágy épülésével, az „önpuffasztással” egyidejűleg ugyanis arányosan nő az ellenkező pólus is, a tehetetlenség, a kicsinység, a kiszolgáltatottság érzése. Az asztmás személynek ezt a bizonyos kicsinységet kellene a tudatában realizálnia és elfogadnia, többek között ez lenne az egyik feladata.
Hosszabb betegség következtében a beteg mellkasa kiszélesedik, feszessé válik – az orvostudomány ezt hordómellkasnak nevezi. Külsőre erőt, hatalmat áraszt, ugyanakkor a légzés volumene csekély, mivel a mellkas nem rugalmas.
Az asztmatikus pöffeszkedésében jó adag agresszió is rejlik. Az asztmás ember nem tanulta meg agresszióját adekvát módon, nyelvi szinten kifejezni.
Gondoljunk csak a következő nyelvi fordulatokra: Fütyülök rá! (a németben: köhögök rá) – köpök rá – a dühtől elakad a lélegzete.

4. Az élet sötét aspektusainak elhárítása
Az asztmás ember a tisztát, a világosat, a sterilt szereti, kerüli a sötétet, a mélyet, mindent, ami a földdel kapcsolatos, s ez legtöbbször az allergizáló tényező megválasztásából is kiderül.
Szeretne az élet felsőbb régióiban megtelepedni, hogy az alsóbb szintekkel egyáltalán ne kerüljön érintkezésbe.
Az asztmás ember tiszta levegőre vágyik. Legszívesebben hegycsúcsokon élne, ez a kívánsága sokszor teljesül is, hiszen az ilyen betegnek gyakran rendelnek klímaterápiát.
Itt aztán dominanciavágya is beteljesül: áll a hegytetőn, lepillantván a mély völgyek sötét történéseire, biztonságos távolságból olyan szférába emelkedik, ahol „még tiszta a levegő”;
Itt éli át azt a magas-repülést, amelyre mindig is vágyott, s amelyet számára szorgalmas klimatológusaink időközben tudományosan is biztosítottak. Kúrára ajánlják még neki a tengert a maga sós levegőjével. Itt is ugyanaz a szimbolika: a só a pusztaság, az ásványi, az élettelen szimbóluma. Az asztmás ember ezt a területet célozza meg magának – az élettelitől ugyanis fél.

Az asztmás személy olyan ember, aki szeretetre vágyik – azt akarja, hogy szeressék, ezért is lélegzik be oly sokat. De nem tud szeretetet adni – ezért van akadályozva a kilégzésben.

Mi segíthet rajta?

Mint minden más tünet esetében, itt is csak egy recept van: tudatosság, kíméletlen őszinteség önmagunkkal.
Ha félelmeinket végre bevallottuk magunknak, nem szabad kerülnünk többé a félelmet okozó életterületeket, sőt olyan kitartással kell feléjük fordulnunk, hogy megtanulhassuk szeretni és integrálni őket.

Milyen kérdéseket tegyen fel magának az asztmás?

1. Melyek azok az életterületek, ahol csak kapni akarok, adni nem?
2. Képes vagyok-e arra, hogy saját agressziómat bevalljam magamnak, s milyen lehetőségeim vannak agresszióm kinyilvánítására?
3. Hogyan viszonyulok a dominancia-kiszolgáltatottság konfliktusához?
4. Mely életterületeket értékelek le és hárítok el? Mely életterületeket kerülök el, melyeket tartok mocskosnak, alacsonyrendűnek, nemtelennek?
(Rüdiger Dahlke)

BEJELENTKEZÉS: 06305771650

Kedveld OLDALUNKAT: Családállítás, Hellinger módszer POMÁZ

facebook.com/rendszerszemlelet

Tetszett ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

Egyéni családállítás


A családállítás csoportos formában terjedt el, lehet egyénileg is? 

Hogyan történik? 

Egyéni állításkor csak ketten vagyunk. Segédeszköznek elsősorban színes papírlapokat (néha bábukat) használunk. A bábuk személyesítik meg a szereplőket, fogalmakat – ők lesznek a képviselők- vagy te magad állsz be a képviselők helyére, amit egy-egy papírlap szimbolizál. 

A családállítás gyakorlott mesterei kipróbálták és kidolgozták az egyéni munka kereteit, lehetőségeit, és ugyanolyan biztonsággal és eredményességgel használjuk, mint a csoportos változatát. 

Kiknek ajánlott? 

- akik gátlásosak, nehezen nyílnak meg mások előtt 
- ha nagyon feszít egy gond, probléma és nincs idő várni, amíg egy csoport összejön 
Új út a megoldáshoz:
Családállítás a rendszertáblán szimbólumokkal

Amikor egy ügy oldására a rendszertáblát hívjuk segítségül, valójában gyermekkorunk egyik megoldó módszeréhez nyúlunk vissza. Gyermekként kreatív módokon találtunk teljesen egyéni megoldásokat életünk aktuális kihívásaira: játékokat, kis szimbólumokat használtunk és felállítottuk velük életünk eseményeit. Volt egy belső képünk a rendszer egyensúlyáról és ezen belső tudatosságunkat használva játszottuk el életünk történeteit egészen addig, amíg egy jó megoldást találtunk, ami által megkönnyebbültünk.

A rendszertáblával való munka nagyon hatékonyan segíti az egyéni oldások folyamatát: segít tudatosítani a rendszerben jelenlévő problémákat, majd 
feloldani azokat - sokszor meglepő megoldásokhoz vezetve el minket. 


„A tökéletes nem vonz bennünket. Az önmagában nyugszik, messze a normál élettől. Csak a tökéletlent lehet szeretni!” 
Bert Hellinger

Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.

BEJELENTKEZÉS: Szabó Kata  0630/ 577 1650 


Kedveld OLDALUNKAT és a legfrissebb infókat is itt találod:

Kóros nárcizmus

A kóros nárcizmusban szenvedők önbecsülése alacsony, de magasan próbálják tartani, sok fájdalmat okozva környezetüknek - Bánki György pszichiáterrel készített interjú részletei

B. Gy.: (...) Az, hogy sokan szeretnének különlegesek lenni és kiemelkedő dolgokat létrehozni, az táplálja és fenntartja a kultúránkat, így születnek nagy zeneművek vagy épülnek katedrálisok. Ez valójában az egyén és a közösség önszeretetéről is szól, s ilyen értelemben a nárcizmust az általában vett önbecsülés, önszeretet irányába is kitágítom, aminek tehát vannak jó részei, s vannak kifejezetten káros vonatkozásai. Közben tudnunk kell róla, hogy egy viszonylag jó önértékelésű ember is meg tud romolni, ha rosszak a feltételek. Például egy csoport nyomása vagy az idő szorítása kihozhatja az emberből akár a legrosszabbat is. Ezért is kell nagyon észnél lennünk, hogyan teremtjük meg a közösségünk szabályait, mert rossz keretek között bántani kezdjük egymást. Bizonyos feltételek mellett hajlamossá válunk megcselekedni a rosszat vagy elmulasztani a jót, nem megtenni a természeteset. A minél jobb minőségű, a minél többünk érdekét komplexen figyelembe venni tudó keretek között pedig megnöveljük az esélyét, hogy rendesen bánjunk egymással. Ezért nem mindegy például, hogy egy alkotmány egy bizonyos csoportnak a joghoz való sajátos viszonyát, eklektikus ízlését, kétes emberi állapotát fejezi-e ki, vagy az egész közösségét, ami egyetemes emberi és jogi elvekhez is kapcsolódik. A pokolian ronda és az épületes dolgokat is túlnyomóan ugyanazok az átlagos, normális emberek követik el, csak előtte így vagy úgy hangolják őket.

A kóros nárcizmusban szenvedőknek valójában nagyon alacsony az önbecsülésük, miközben magasan próbálják tartani. Ezért borzasztó törékeny lesz az önérzetük, mert a valóság ezt nem támogatja kielégítően. S mivel hihetetlen energiát emészt, hogy a grandiozitást, a nagyzásosságot, a kitűnőséget és a kiemeltséget valahogy fenntartsák és táplálják, ebből következően nagyon sok fájdalmat tudnak okozni a környezetüknek, mert a velük élőket is alárendelik ennek a többnyire rejtett célnak. (...)

Lehet azt állítani, hogy elsősorban neveltetés kérdése, hogy valaki nárcisztikus lesz?

B. Gy.: A genetika hajlamosíthat arra, hogy az ember például túlkompenzáló legyen, erőteljesebb, intenzívebb másoknál, de a nárcisztikus zavar valójában személyiségfejlődési probléma. Bizonyos családokban azt hitetik el a gyerekkel, hogy nagyon jó dolga van és szeretik, valójában azonban nem szeretik érzelemmel, gyöngédséggel, melegséggel, vagyis önmagában és feltétel nélkül, hanem hatalommal szabályozzák az életét és becsapják. Figyelmet adnak neki szeretet helyett, és olyan dolgokban kap elismerést, amik titokban a szülőknek kedveznek: ha rendesen viselkedik, ha szép, ha jó jegyeket hoz, ha gondoskodik a szülők érzelmi világáról. A gyerek elég hamar megtanulja, hogy a személye akkor lehet viszonylag elfogadható, ha mindent úgy csinál, ahogy a szülő érdekeinek megfelel. Persze ez se jön be mindig. Ő maga nem tudja, hogy nem szeretik, és azt hiszi, hogy amit kap, az szeretet. Íme, egy rövid recept a nárcisztikus neveléshez: ne szeresd, de hitesd el vele az ellenkezőjét.



És ő sem fog tudni szeretni felnőttkorában, hiszen nem tudja, hogyan kell?
B. Gy.: Nem ismeri fel a szeretet. Nagyon nehéz dolog nárcisztikusnak lenni, mint ahogy gyakran nagyon fájdalmas a nárcisztikussal kapcsolatban állni is. Ám szemben számos cikk ítélkező hangvételével, fontos megértenünk, hogy a nárcisztikusak éppen úgy együttérzést érdemelnek, és sokkal tragikusabb a belső világuk, mint amit kívülről gondolnak róluk. Ez nem jelent felmentést, mert a nárcisztikusak egy része rengeteget bánt másokat. De önmagában is tragikus, ha valaki nem bízik a szeretetben.

A kóros nárcisztikus állapot mikor születik meg az emberben, és van-e olyan életkor, amely már védetté tesz?
B. Gy.: Minél kisebb korban kezdődik ez a traumatizáltság, minél kevesebb a valódi szeretet, annál keményebb a dolog. Például a pici baba sír, ami idegesíti a szüleit. Nem megnyugtatják, hanem elutasítják, és arra próbálják rávenni, hogy ezt ne csinálja. A kicsi megérzi, hogy az igazi érzései kellemetlen következményekhez vezetnek. Inkább lemond azokról egy "működőképes" kapcsolat reményében. Ráadásul ahogy nő egy gyerek, annál bonyolultabb, összetettebb igényei vannak. A gyereket a szülő tudná megvédeni. Csakhogy éppen önmagától nem tudja.
A szülőnek szabnia kell határokat a nevelés során. Mi a különbség a helyes és a helytelen nevelés között?
B. Gy.: A különbség ott van, hogy úgy nevelem-e a gyereket, hogy azzal az ő érdekeit képviselem, vagy úgy, hogy az döntően az én érdekeimnek feleljen meg. A kettő hasonlíthat kívülről egymásra. Tehát ha azt mondom, hogy "vedd fel a cipődet", az önmagában nem világítja meg, hogy melyikről van szó. Mindkét szülő ezt mondja, csak a motiváció különbözik. "Vedd fel a cipődet, mert különben megfázol, és mert ha nagyon elhúzod, pajtás, akkor kiakadunk egymásra, miközben sokkal vidámabb dolog, ha jóban vagyunk" – ezt érti alatta a szeretetteli szülő. "Vedd fel a cipődet, mert én azt mondom, mert számomra csak az az elviselhető, ha engedelmes vagy, vedd föl, mert szeretném érezni, hogy valakinek az életében meghatározó vagyok, nem úgy, mint apádéban" – üzeni a nárcisztikus anya.
A "nárcisztikus együttműködés rendszerében", ahogyan én a nárcisztikus családokat nevezem, az is homályos marad a gyerek előtt, hogy mi válik be. Nincs igazán olyan, hogy jó gyerek, hanem véletlen egybeesések vannak. Látszólag örülnek Petinek, ha a szülőknek jó a kedve, és ilyenkor azt hiszi, megfelelően viselkedett. De mondjuk apa és anya összevesznek, és Peti fölött megint beborul az ég. Ekkor azt gondolja, elszúrt valamit. Fogalma sincs, mi van igazából. A gyerek nem tudja, hogy mi az igazi szabály – ha jól jön ki a lépés, jó gyerek lesz, ha rosszul, akkor rossz gyerek. S mivel ez véletlenszerű, ő folyamatosan mindent el fog követni, hogy statisztikailag növelje az élményt, hogy ő jó gyerek. A véletlenszerű megerősítések és büntetések fura módon úgy hatnak ránk, hogy igyekszünk még jobbak lenni. Ez történik példának okáért az autoriter berendezkedésekben. És ugyanezt éli át később a nárcisztikus partnere is. Egyik nap nagyon boldogok, és azt hiszi, ha ugyanazt nyújtja másnap is, akkor minden rendben lesz – de nem lesz. S akkor még nagyszerűbb akar lenni, hiszen valami egyszer már bevált, és fokozza az erőfeszítéseket, hogy nagyon-nagyon jó partnere legyen a nárcisztikusnak. Nem tudja, hogy olyan szabályrendszerbe sétált bele, amelyhez nem írtak betegtájékoztatót. Ebbe bele lehet bolondulni. (...)
Az emberek azért mennek szakemberhez, mert szenvednek, üresnek érzik magukat, mert nem elég sikeresek vagy félnek a kudarctól, mert párkapcsolati problémáik vannak, vagy mert a munkahelyükön bántódás érte őket. A gyógyulás helyett szívesebben használom a változás vagy a fejlődés szót, mert a személyiség nem meggyógyulni tud, hanem fejlődni képes. Vannak olyan pácienseim, akik nagyon sokat tudnak változni, és olyan is akad, akivel szinte semmit nem lehet kezdeni. Van, aki nagyon sérült, nehezen marad meg a terápiában, bizalmatlan, nem hisz az egészben, és nehezen látja be, hogy neki is köze van ahhoz a sok nehézséghez, ami vele történik.


Óriási eredmény, amikor a nárcisztikus rájön, hogy például a párja nem akar neki rosszat, pedig ő rendre megbünteti valamilyen vélt sérelem miatt. Vagy ráeszmél, hogy mit él át az, akit megbánt vagy megfoszt az érzelmeitől. Vagy ráébred, hogy az általa jogosnak vélt büntetés nem is jogos és nem is arányos. És azt is megtanulhatja, hogy ha ő most csúnyán reagál, az nemcsak a másiknak fog fájni, hanem hosszú távon neki is rossz lesz, mert elveszítheti a másik vágyát a közelségre. Fontos fejlemény, amikor a kóros nárcisztikusnak megjelennek az igazi érzelmei a terápiában. Ezek többnyire nagyon fájdalmas érzések, de annak az előhírnökei, hogy az illető kezd átalakulni szuperrobotból érző személlyé, akinek sok fájdalmas érzése van ugyan, de ezen az úton tud a mások érzéseivel is kapcsolatba kerülni tudó emberré válni.
Az a nehézség a kóros nárcizmusban, hogy rengeteg trükkel – például fensőbbségességgel, izolációval, alkohollal, drogokkal, stb. – el lehet kerülni az érzéseket. A lélek legmélyét nem szabad átélni, mert ott egy nagyon magányos, elhanyagolt, szégyennel teli gyerek lakik. A terápia során ezzel a magányos gyerekkel kezdünk el törődni. Így idővel olyan pozitív érzések jelenhetnek meg, amik sokkal örömtelibbek a környezet számára is.
Teljes interjú: hvg.hu

Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.

BEJELENTKEZÉS: Szabó Kata  0630/ 577 1650 

Kedveld OLDALUNKAT
https://www.facebook.com/rendszerszemlelet/

Ha Neked hasznos volt, Oszd meg másokkal is!

Az önbecsülésről

Virginia Satirnak van egy jó képe az önbecsülésről. Egy farmervilágban nőtt föl. Amikor az önbecsülésről keresett valami képet, akkor eszébe jutott az ő gazdasága, ahol kint volt egy hatalmas kondér, amit annak megfelelően, hogy milyen évszak volt, különbözőképpen használták. Néha trágyával volt tele. Máskor pedig nem trágya volt benne, hanem szappant főztek benne. Ebben a kondérban!

A következőt mondja: „Amikor az önbecsülésről gondolkodtam, és láttam emberek önbecsülését, akkor eszembe jutott az otthoni kondér. Mert amikor az ember a kondérral akart valamit kezdeni, akkor két kérdéssel kellett szembenéznie: Mi van a kondérban, és mennyire van tele? Az önbecsülés pontosan ilyen.”
Most nézzünk pár pontot. Mennyire van tele a kondérod ezekkel a dolgokkal, amiről szó van?
1. Értékes vagyok, számítok és a világ jobbá válik általam, miközben képes vagyok meglátni a hibáimat és gyöngéimet.
2. Bízom saját alkalmasságomban; de tudom, hogy másokra is szükségem van az élethez.
3. Miközben bízom a döntéseimben, tudok segítséget kérni.
4. Becsülöm a saját értékeimet, ugyanakkor tisztelem másokét.
Minél kevésbé becsülöm önmagam, annál inkább fogom várni azt, hogy másvalaki becsüljön engem. Ezzel pedig rengeteg elvárást támasztok a másik ember felé.
Nem azért vannak benne az elvárások, követelések, panasz, sértődés, mert „rossz ember” a másik. Aki saját magát rossznak tartja, teljesen a másiktól várja, hogy valami szép és jó történjen az életében. 
Az önbecsülés hiánya révén egy olyan világ alakul ki, hogy „önmagam helyett is másokat szeretek”.

Egy kicsit „áldozat” szerep ez,  „magam helyett most te kaptad, neked hoztam, rád szántam", és a végén benyújtod a számlát.
másik embert nem magam helyett kell szeretni, hanem önmagáért érdemes. Magamat is szeretem, és téged meg „tégedért” szeretlek.

Ha én önmagamat becsülöm (helyesen szeretem magam), nem fogom a saját életemet rombolni és tönkretenni. A másikat sem hozom olyan helyzetbe, hogy engem tönkretehessen. A helyes önbecsülés megóv engem attól, hogy egymást kölcsönösen elpusztítsuk.
Nagyon fontos, hogy az önbecsülésünkbe beletartozzon minden részünk. Ebben is tudunk hihetetlenül moralizálók lenni. Vannak „jó részeink” és „rossz részeink”! És az önbecsülést úgy értelmezzük, hogy a jó dolgainkat becsüljük, a rosszakat pedig megvetjük. Miközben a „rossz részeink” sokszor a világosabb látás kulcsai.
Ez körülbelül olyan, mint amikor lázad lesz és azt mondod: „Ez a rohadt láz! Ha ez a rohadt láz nem lenne, most egészséges lennék!" Na, ez hova fog vezetni? Hát ettől még nem leszel egészségesebb. Becsmérelheted, miközben a láz teszi a dolgát.
Minden hihetetlen izgalmas kincsesbánya arra nézve, hogy lássuk hol és hogyan vesztettünk egyensúlyt. Ezzel nem azt mondom, hogy ne legyen erkölcsi tartásunk; hogy ne legyen bennünk etikai szilárdság. De nem mindegy, hogy azt gondolom, hogy az etikai szilárdságnak az az ára, hogy a személyiségem egy részére azt mondom, hogy „jó”, a másikra pedig azt, hogy „rossz”, és akkor azt ütöm-vágom, püffölöm, hallatlanba veszem.
Ha Karl Gustav Jungot olvasgattok, az árnyék címszót keressétek meg. Hogy mit kezdünk az árnyékunkkal, amiről valamilyen szempontból azt mondjuk, hogy rossz. Nagyon elmélyülhet bennünk, hogy a személyiségünknek bizonyos dolgait jónak, másokat rossznak tartsunk. Ezért a rosszaktól próbáljuk magunkat nagyon védelmezni. És a bölcsességéből nem tudunk tanulni. Az árnyék nagyon fontos. Rengeteg fölismerést tartogat.
5. Nem korlátozzuk az érzelmeinket szabályokkal, de tudjuk: nem kell az érzéseink szerint cselekedni.
Engedélyezzünk magunknak mindenféle érzelmet és érzést. 
A félelemmel kapcsolatban a legevidensebb az, hogy ha valaki ki tudja mondani, hogy mitől fél – aztán meg tudja mondani, hogy miért is félek ettől? A félelem rögtön enyhül. Ha tudunk beszélni egészen ellehetetlenítő félelmekről, egész meg tudunk nyugodni.
Engedélyezzük magunknak az érzelmeket. Nem rejtjük magunkat. Nyílt kommunikáció. Megtörténik, hogy beszél a férfi, beszél a nő. A férfi azt mondja: „Nekem az nagy erényem, hogy nyílt tudok lenni. Kifejezem a haragomat. Én nem lacafacázom.” Mire a feleség azt mondja: „Ha te kifejezed a haragodat, dühöngsz és fölkapod a vizet, attól én úgy berezelek, hogy teljesen visszahúzódom, megsértődöm.” Ilyesmi. Van-e, és ha igen, hol van ennek a két helyzetnek a közös pontja? Van-e ennek a két körnek metszete?
A párkapcsolatban gyakran nincs metszet. Az általunk alkotott metszetet úgy szoktuk hívni, hogy kompromisszum. Ugye, és akkor ezt az egekig magasztaljuk: kompromisszumkészség. De a házastársi kapcsolatban nagyon sok helyzet nem oldható meg kompromisszummal. Mert a férfi azt mondja: „Ha én korlátozom magam a haragom kifejezésében, akkor az nekem rossz!” A nő meg azt mondja: „De ha te kifejezed a haragod, akkor az meg nekem rossz. "
Ilyenkor van arra szükség, hogy mind a két fél elkezdjen saját magán dolgozni. Hogy nagyobb körök legyenek, és ha nagyobb körök vannak: lesz metszet. Ha nagyobb körök vannak, az azt jelenti, hogy önismereti munkát végzek. Például a férfi elkezd azon töprengeni: „Miért vagyok ennyire haragos? Mitől tudok így dühbe gurulni? Miért olyan fontos nekem, hogy a haragomat kifejezzem? Miért nem veszem tekintetbe a feleségemet?
Hogyha elkezd a férfi a haragjával dolgozni, akkor egyszer csak az a kör, amire azt mondta, hogy „ez vagyok én”, kezd tágulni! S egyszer csak kezd összeérni a nőnek a körével. Aki meg azon kezd el dolgozni, hogy „Tulajdonképpen miért vagyok így beijedve?!" (Pál Feri)
Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.
BEJELENTKEZÉS:  0630/ 577 1650 

Kedveld OLDALUNKAT
https://www.facebook.com/rendszerszemlelet/

Ha Neked hasznos volt, Oszd meg másokkal is!


Önbecsülés ?

Olvassák el a következő felsorolást, hogy megítélhessék, rendelkeznek-e a kellő ÖNBECSÜLÉSsel. 
– Kiállok az igazamért. 
– Nem engedem, hogy a félelem kormányozza tetteimet. 
– Szembeszállok azokkal, akik megbántottak. 
– Magam határozom meg, milyen vagyok, nem pedig mások jellemzésére hagyatkozom. 
– Megtartom az önmagamnak tett ígéreteket. 
– Nem hagyok cserben másokat. 
– Mindig igazat mondok. 

Ha eleget teszünk ezeknek a kijelentéseknek, megfelelő támaszra találhatunk bármiféle érzelmi nyomással szemben. Aki behódol az érzelmi zsarolásnak, apránként önbecsülését is feladja.
Susan Forward: Érzelmi zsarolás

Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.

BEJELENTKEZÉS: Szabó Kata  0630/ 577 1650 

Kedveld OLDALUNKAT
https://www.facebook.com/rendszerszemlelet/

Ha Neked hasznos volt, Oszd meg másokkal is!

Csernus: „Alkut kell ajánlani a szülőnek!”

​Van az úgy, hogy a szülők egyszerűen képtelenek nem beleszólni gyermekük életébe, még ha az közelebb van is a 40-hez, mint a 30-hoz. Dr. Csernus Imre felvázol egy megoldást a problémára.​
Általános jelenség, hogy 30-40 éves meglett, felnőtt emberek hadilábon állnak a szüleikkel. Az ok? A szülők a „Csak jót akarok!” jelmondat alatt beleszólnak a „gyerek” életébe: lelkileg zsarolnak, nyomást gyakorolnak, akaratoskodnak. Ez persze örökös és végeérhetetlen vitákat szül, a konfliktusok állandósulnak, a gyerek egyre ritkábban megy haza, és sorolhatnánk. Gondolom, sokan tudják, miről szól ez. 

Nagyon sok szülő belecsúszik abba a hibába, hogy a gyermek leválása után képtelen a saját életét élni. Egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel az új szituációval. Fél tőle. Be van szarva, hogy mi lesz. Hány olyan nő van, aki inkább vállalja, hogy szül még egy gyereket, inkább a jól ismert, de gyakran unalmas élethelyzetet választja, csak mert az a biztos. Valahogy így gondolkodik az a szülő is, aki ahelyett, hogy kihasználná, hogy nem kell a gyereket pesztrálni a nap 24 órájában, továbbra is gyermeke életére koncentrál, mindent tudni akar, mindent tudni vél. (Az élet azonban olyan, hogy menthetetlenül beüt valami, valami, ami kiüti ebből az élethelyzetből az embert.)
Ilyen élethelyzetekben az ember jellemzően a szülőt vádolja. De most fordítsunk egyet a történeten! Mi lenne akkor, ha a gyerek – aki ugye már javában felnőtt – megtanul nemet mondani? És itt most nem ordibálásra, meddő vitákra gondolok, hanem a higgadt tárgyalásra. Például így: „Emlékszel anya, amikor tegnap számon kértél, felelősségre vontál, hogy ezt és ezt miért úgy és miért nem így tettem? Jó okom volt rá, hogy úgy cselekedtem. Így tudtam megoldani ezt a helyzetet. De ha te engem számon kérsz, akkor úgy érzem magam, mint egy gyerek, akinek meg kell mondani, hogy mi a helyes. Nem vagyok tehetetlen gyerek, felnőtt vagyok, és nem szeretném, ha megmondanád, mit kellett volna csinálnom.
Miért jobb ez a megoldás? Mert a szülő személyiségszerkezete merev, megváltoztatni már nem nagyon lehet, de ha az embernek felajánlanak két opciót, tudni fog választani: „Ha továbbra is beleszólsz az életembe, kéthavonta fogok hazajönni, ha engeded, hogy magam fizessem meg a tanulópénzt, akkor gyakrabban fogsz látni!”


Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.

BEJELENTKEZÉS: 0630/ 577 1650 

Félelem

Szabaduljunk meg félelmeinktől

Félelmeink átvehetik az irányítást az életünk felett, ha nem vagyunk képesek megszelídíteni őket. Olyan hatalmasra megnőhetnek, hogy már korlátoznak, mert rákényszerítenek arra, hogy sok mindenről lemondjunk az életünkben. Miközben lehet, hogy csak egy kis ijedtséggel kezdődött a probléma valamikor régen. Ez a hosszú évek, évtizedek alatt csak nőtt, növekedett, hatalmas félelemmé duzzadt, és végül átvette az uralmat. Már nem is emlékszünk, de tudattalanul a régi történetre reagálunk még mindig.


Ha az utcán szembetalálkozom egy idegen kutyával, érzem, hogy nyugodtan elsétálhatok mellette. Sokan vannak, akiknek gyerekkorukban nem voltak négylábú barátaik. Az is lehet, hogy egy ismerős vagy ismeretlen kutyától megijedtek valaha, és a kellemetlen emlék hatására inkább átmennek az utca túloldalára. Azóta eltelhetett 20-30 év, de még mindig hordozzák ezt a félelmet. Egy kisgyermek méreteihez képest egy kutya hatalmas és ijesztő. Felnőttként már nagyobb, mint a kutya, lelkiekben mégis a félelem még mindig hatalmas. Csak az az egy kutya ijesztette meg - a többi kutya nem bántaná - mégis az összestől fél. Szülőként a saját gyermekeit sem engedi a kutyák közelébe ...

Ha valaha leestünk a lépcsőről, legközelebb óvatosabban lépkedtünk. Ha mégis elestünk újra, valószínű, ezután egyre jobban irtóztunk attól, hogy lefele nézzünk és akár még tériszonyunk is kialakult. Lemondunk az izgalmasabb kirándulásokról a hegyekben. Furcsa belegondolni, hogy egy lépcsővel kezdődött ...

Egy kislány szülei elváltak és „elhagyta” az apukája. Az apa az első férfi az életünkben, komoly nyomot hagyhat az apátlanság. Kialakulhat a bizalmatlanság a férfiakkal szemben. Félelem, hogy a többi pasi is el fogja hagyni. Az önmagába vetett hite, az önbizalma is csorbulhat. „Megérdemlem én a szeretetet? Hiszen még az apám is elhagyott.” Ezek után kinek hihetné el, hogy értékes és vonzó...


Egy tanító néni megszégyeníti a kisdiákot a többiek előtt. Jobb esetben az összes többi tanárát is utálni fogja. Rosszabb lehetőség, amikor tanulási problémák alakulnak ki ...

Majdnem vízbe fulladt kiskorában, ezért felnőttként a víz közelébe sem megy. Barátai hiába hívják strandolni nyáron. Tengerparti nyaralás, wellness hétvége, szóba sem jöhet ...

Így van ez minden félelem, érzelem esetében. Egy korábbi, többnyire gyermekkori trauma hatására később minden hasonló szituációban előjönnek ugyanazok az érzelmek. A stressz hatására nem tudunk gondolkodni, automatikusan cselekszünk, ugyanúgy reagálunk, mint korábban.

Utánajárhatunk, hogy az ilyen cselekedeteknek mi lehet az előzménye. Az izomtesztek segítségével a kliens maga meséli el a saját élettörténetét. Melyik életkorban vagy életkorokban fordult már elő olyan élethelyzet, amikor ugyanazok az érzelmek uralkodtak, mint a jelenlegi problémájánál.


"Túl kell lépni a félelmeinken,
meg kell tanulnunk szeretni,
és ezt önmagunkkal kell kezdeni.

Amíg nem vagyunk képesek önmagunkat szeretni,
amíg nem bízunk önmagunkban,
addig mást sem tudunk igazán szeretni,
másban sem tudunk igazán bízni."

Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.


BEJELENTKEZÉS: Szabó Kata  0630/ 577 1650 

Kedveld OLDALUNKAT és a legfrissebb infókat is itt találod:

Megszabadulás a mérgező szülők örökségétől

Ha ön mérgező szülők felnőtt gyereke, sok mindent tehet, hogy megszabaduljon bűntudattal és kétségekkel terhelt torz örökségüktől.
Azt szeretném, ha bizakodva kezdene hozzá. Nem csalfa várakozással, hogy a szülei majd valami csoda folytán megváltoznak, hanem reális reménnyel, hogy ön lesz képes lelkileg kiszabadulni óriási és romboló befolyásuk alól. Csak a bátorságát kell ehhez megtalálnia. Ott rejlik önben. Hozzásegítem, hogy tisztán felismerje és kezelni tudja ezt a befolyást, függetlenül attól, hogy jelenleg van-e konfliktusa a szüleivel, udvarias, de felszínes a kapcsolata velük, évek óta nem látta őket, vagy akár az egyikük vagy mindkettő meghalt már.

Akármennyire furcsának tűnik is, sokan vannak, akiket a szüleik még haláluk után is az uralmuk alatt tartanak. A szülők követelései, elvárásai és bűntudatkeltő manipulációi még sokáig élhetnek a haláluk után is.
"Nem én vagyok a felelős azért, amilyen vagyok ?"
"A legtöbb könyv és szakember szerint a problémáimért csak magamat hibáztathatom és senki mást. "

Ostobaság. A szülei felelősek azért, amit tettek. Természetesen a felnőttkori életéért ön felel.

Nem felelős azért, amit védtelen gyerekként önnel tettek!

Felelős azért, hogy most tegyen pozitív lépéseket, és kezdjen valamit ezek hatásával!


A szülők negatív erejének csökkentése lassú folyamat. Ám végül felszabadul belső ereje, éveken át rejtegetett énje, hogy az élete végre a sajátja lehessen.

Susan Forward: Mérgező szülők

Fogalmad sincs arról, miért nincs rendben az életed ?
Számodra is van segítség.

BEJELENTKEZÉS: Szabó Kata  0630/ 577 1650 


Kedveld OLDALUNKAT:

Ha Neked hasznos volt, Oszd meg másokkal is!