SZÜLŐI ÉRZELMI ZSAROLÁS

A legtöbb szülő–felnőtt gyermek probléma közös vonása az, hogy nem tudunk mit kezdeni az érzelmi zsarolás tényével, egyszerűen leblokkolunk, és védtelennek érezzük magukat. Az egyik legnehezebb lelki–önismereti feladat védekezni az érzelmi zsarolás ellen, hiszen a legtöbben nem tudunk érzéketlenül elmenni a szülők mondatai, viselkedése mellett.



Az érzelmi zsarolás lehet enyhébb és súlyosabb, nem mindig pontosan megfogható, ám annál inkább érezhető.

“Mennyi mindent megadtunk, és ez a hála érte?”
“Bezzeg az XY gyereke örülne, ha olyan szülei lennének, mint mi”
“Már egy hete felém se nézel”
“Bezzeg, amikor neked kellett valami, én azonnal ugrottam”
“Én csak jót akartam”
“Ugyanolyan vagy mint apád/anyád”
“Apád/anyád nem akarta, hogy megszüless”

Ez csak néhány példa a tipikus mondatok közül. Emellett léteznek olyan viselkedésformák is, amelyek célja a rejtett manipulálás, mint például a sírás, vagy olyan betegség, amelynek rejtetten az a funkciója, hogy a másikból figyelmet, törődést váltson ki, vagy a durcás sértődöttség, kommunikáció beszüntetés.

MI LEHET A HÁTTÉRBEN?
Többnyire az érzelmi zsarolás hátterében a félelem áll. Félelem attól, hogy “egyedül maradok, ha kirepül a gyerek”, hogy “nem vagyok elég jó”, hogy “nem fogadnak el”, hogy “nem ismernek el”... 

Amíg a felnőtt gyermek reagál a zsarolásra, addig segít kitölteni az érzelmi űrt. Enyhíti a szülő magányérzését, önbizalomhiányát, fájdalmát ... Csakhogy ebbe a felnőtt gyermek előbb-utóbb lelkileg belefárad, hiszen nagy teher egyszerre két-három ember érzelmi puttonyát cipelni, amelyikből csak az egyik a sajátja, a többi a szüleié.

Sokan, válaszként az érzelmi zsarolásra, csak az indulatos kommunikáció eszközét ismerik, egyszerűen így tudnak védekezni. Aztán újra csapdába esnek, hiszen a szülő kapva kap az alkalmon, és gyereke stílusát a hálátlanság bizonyítékaként értelmezi. Ördögi kör.

MIÉRT NEHÉZ KILÉPNI?
Erre a lélek rejtett működése megadhatja a választ.
A gyermek lojális mindkét szülőjéhez, függetlenül attól, hogy kik a szülei. Hiszen az élet a legnagyobb AJÁNDÉK, amit ember kaphat.

Ha már egészen korán azt tapasztalta, hogy ő folyamatosan "adósa" a szüleinek, és csak akkor elfogadható számukra, ha a szülőknek tetsző élete/gondolatai vannak, akkor ez az érzelmi mintázat alaposan beivódott a lelkébe, az “adósságérzése” még erősebb, az önállóságra törekvése pedig még nagyobb bűntudatot ébreszt benne.
Képtalálat a következőre: „dealing with toxic parents”


A szüleink felé érzett "adósság kiegyenlítés" nem azt jelenti, hogy felnőtt korunkban is a szüleink elképzelései és érzelmi igényei szerint teszünk mindent és mintegy felajánlkozva gondoskodunk az érzelmi jóllétükről, hanem a saját gyermekeinek adjuk tovább azt, amit kaptunk (az élet ajándékát). A szüleink is AJÁNDÉKBA kapták az életüket a nagyszüleinktől, és továbbadták nekünk. Amit kaptak nem a szüleiknek adták vissza, hanem a saját gyermekeiknek. Az élet ajándékát senki sem képes visszafele, a felmenőinek adni.

STOP !
Amikor a felnőtt gyermek kiteszi a stoptáblát, magyarul nem enged beleszólást az életébe, és már nem tart igényt a korábbi anyai/apai gondoskodásra, mert éli felnőtt életét, akkor a manipulációra hajlamos szülő gyakran megsértődik, és elvonul.
Attól függően, hogy mennyire tudunk lemondani a szüleinktől meg nem kapott érzelmi-lelki támogatásról, olyan mértékben jelentkezik a lelkiismeret furdalás és bűntudat érzés. Ha nagy a bűntudat érzés, könnyen visszarendeződhet a kapcsolat a stop tábla előtti időszakra.
Képtalálat a következőre: „toxic parents stop”
KIUTAK
A szülők hibáztatása nem old meg semmit. Harcolni is felesleges, a szüleink nem fognak megváltozni. A megoldás az, hogy te változtathatsz (az érzelmi szűrőiden és reakcióidon), és van lehetőséged kiszállni a játszmákból.

Szülőként pedig azt teheted, hogy begyógyítod az érzelmi zsarolás hátterében álló hiányérzeteidet, hogy ne a gyerekedtől várd mindazt, amit a saját szüleidtől vagy a sorsodtól nem kaptál meg.

LEHETŐSÉGEK A VÁLTOZTATÁSRA
Milyen érzés váltotta ki belőled a védekező magatartást? Milyen hiányérzet az, ami elhitette veled, hogy kevesebb vagy, hogy nem vagy elég jó, kiszolgáltatott vagy ... Megszerezheted a lelki stabilitást, önbizalmat és erőt, hogy érzelmileg ne érinthessen meg a zsarolás.

Elengedheted és meggyászolhatod a számodra ideális szülőképet, elengedheted az ehhez kapcsolódó lelki fájdalmakat. Ezután képes leszel teljesen elfogadni a helyzetet és végleg befejezni a harcot.

Kiléphetsz a megszokott játszmákból
REAGÁLJ MÁSHOGY VAGY NE REAGÁLJ

KÉRDEZHETSZ: Ha nem a megszokott módon reagálsz, hanem higgadtan kérdéseket teszel fel, az előhozza a bántó mondatok mögött meghúzódó igazi problémát.
Pl: “Bezzeg, amikor neked kellett valami, én azonnal ugrottam” – “Mi a baj azzal, hogy azonnal ugrottál?”

KITÉRHETSZ ELŐLE: Amikor azt észleled, hogy elindult a szokásos játszma, akkor a megszokott védekezés helyett egyszerűen válts témát. Szúrj be egy oda nem illő mondatot. Az oda nem illő mondatok a meglepetés erejével hatnak, ami kizökkenti az érzelmi zsarolót is a megszokott mederből.
Pl: “Bezzeg, amikor neked kellett valami, én azonnal ugrottam” “Olyan finom rétest ettem a sarki büfében, neked is meg kéne kóstolnod!” – “Hallod, amit mondok?!” “Megint hirdetnek ingyenes hallásvizsgálatot”.

EMLÉKEZTETHETED: Az érzelmi zsaroló célja, hogy a benne lévő hiányérzeteket (pl. félelem a magánytól, egyedülléttől, sikertelenségtől, kudarctól) feltöltse, vagyis hogy felnőtt gyermeke “szülőként” gondoskodjon az ő érzelmi igényeinek kielégüléséről. Csakhogy egy gyermek nem lehet a saját szüleinek anyja/apja. Célszerű lehet emlékeztetni a szülőket a saját elfoglalt helyükre.
“Apu, nem vagyok az anyukád, a lányod vagyok. Anyukád már van, és én őt nem tudom neked pótolni, mert az nekem túl terhes. Inkább ajánlok szakembert, akivel megbeszélheted a problémádat, mert én nem tudok segíteni ebben.”

TARTHATSZ FIZIKAI TÁVOLSÁGOT: Ha semmi nem jön be, akkor fontold meg a fizikai távolság tartást. Megteheted.
Családállítás, Hellinger módszer POMÁZ fényképe.

Az érzelmi zsarolásból való kilépés lehet, hogy nem megy egyik napról a másikra, visszacsúszhat az ember a régi kerékvágásba. Minden próbálkozás egy lépés a felnőtté váláshoz. Lelkileg megerősít és segít a későbbi kapcsolataidban. Innen nézve még hálás is lehetsz a szüleidnek, hiszen nélkülük mi kényszeríthetne arra, hogy lelkileg és érzelmileg is felnőtté válj?
Napról napra egyre közelebb kerülsz igazi önvalódhoz, lelki egyensúlyodhoz.

BEJELENTKEZÉS: 06305771650

Kedveld OLDALUNKAT: Családállítás, Hellinger módszer POMÁZ
https://www.facebook.com/rendszerszemlelet/
Tetszett ez a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!