Visszatérni a saját utunkra: beszélgetés a családállításról Dr. Arnold Polivkával
- Bár egyre több szó esik róla, mégsem mindenki tudja még, mi igazából a családállítás. Ez pontosan mire derít fényt?
- Elmesélek egy példát a saját családom történetéből. A világháború idején nagyapám meghalt Budapest közelében, és a családom nem kapott semmi hírt felőle hosszú ideig. A nagyanyám eközben egy másik katona gyermekét hordta a szíve alatt, de ez családi titok maradt. Nem tudtam róla egészen addig, amíg egy családállítás során ez kiderült számomra.
Amikor valaki eltűnik vagy meghal a háborúban, és a családja nem kap hírt felőle évekig, akkor egy idő után senki sem beszél róla. Az is családi titok, ha a gyermeknek ismeretlen az apja. Minden ilyen esetet lenyomunk a tudatos szint alá, és ez komoly következményekkel jár a következő generációra nézve. Az utódok depressziósak lesznek, és nem engedik meg maguknak, hogy boldogok legyenek, mert a nagymama is mindig szomorú volt. Átveszik az ősök érzéseit. A családállítás begyógyíthatja ezeket a sebeket azáltal, hogy visszahozza a békét és a szeretetet a családba. Ezután a családtagok a saját életüket élhetik és nagyobb örömöt lelhetnek benne.
Minden családban van titok, tabu, és minden családrendszerben történtek drámai események, mint például egy gyermek bántalmazása, korán elhunyt gyermek vagy válás, aminek a fájdalma még nem oldódott, és ezekből blokkok alakulnak ki. Ezzel a módszerrel minden probléma a felszínre hozható és átalakítható, hogy a szeretet (a családrendszerek energiája) újra áramolhasson.
- Hogyan segít ez a módszer válás esetén ?- Az emberek gyakran beleragadnak a régi fájdalmaikba, a bűntudat érzésébe. Régebben csak hosszú terápiás munkával szabadulhattak meg ezektől. A családállítás segítségével ez ma már jóval gyorsabban és egyszerűbben lehetséges. Egy erős “lökést” kapunk általa, ami visszatérít a saját életutunkra.
- Úgy érti, hogy ehhez akár egy alkalom (egy állítás) is elég lehet?
- Igen, van úgy, hogy egy alkalom is elegendő. Mert amikor valaki részt vesz egy hétvégés programon (egy vagy két napos) családállításon, a sajátján kívül még megtapasztalja 10-12 különböző család történetét. Azok is kapcsolódnak hozzá.
- De a többi nem az ő családjának a története. Akkor hogyan segítenek rajta?
- Igen, ez igaz, de megmagyarázom miért van ez így. Vegyünk átlagosan 30 évet generációnként, ha 20 generációval számolunk az 600 év. Tehát 600 évvel ezelőtt kb. 1 millió ősöd élt, és te közvetlen rokonságban vagy mindegyikkel. A családfáink a magasban összeérnek: ha 20 generációt visszamegyünk, akkor mindannyian testvérek vagyunk. A 20 generáció története (erőszak, gyilkosság, elveszített gyermekek, háborúk) a mi közös traumánk.
A családállítás segítségével meggyógyíthatod a belső világodat, és élheted az életedet a saját választásaid és döntéseid szerint. Visszaadhatod az átvett érzelmeket (mint a nagymama szomorúsága) és az átvett szerepeket, amikről azt hitted, hogy a tieid. Ha próbálod megmenteni a szüleidet, akkor olyan szerepet vállalsz magadra, ami nem a tiéd. Egy idő után üresnek és depressziósnak érzed magad és ez megakadályozza azt, hogy valóban felnőtté válj. Fogadd el mindazt, amit a szüleid adnak neked és add tovább a párodnak és a gyermekeidnek. De soha ne vissza a szüleidnek! A folyó a tengerbe siet, és nem áramolhat visszafelé ...
- Ön együtt alkalmazza a kineziológiát a családállítással, ez pedig nagyon speciális. A családállításhoz mit ad hozzá a kineziológia ?
- A családállítások során időnként nem tudjuk, hogy a kliens anyai vagy apai családjával kellene dolgoznunk. A résztvevő legbelsőbb, legmélyebb szükségleteinek megtalálásához nagyon jól bevált módszer az izomtesztelés. Így nem a saját elképzeléseimet követem, hanem a kliens tudattalanját kérdezem, és az igazság nyomába szegődök. Tiszteletben tartom a szükségleteit, és nem erőszakolok ki egy megoldást, amiről én azt gondolom, hogy az a legjobb a számára. Tehát a két módszer kombinálása nagyon hasznos. Már több mint 10 éve így dolgozunk a feleségemmel, Evával. Nagyon jó eredményeket értünk el egész Európában és a tengerentúlon is. A résztvevők szeretik, mert ez egy gyengéd módszer.
- Hogyan óvja meg a klienseit az érzelmi megrázkódtatástól?
- Ha szükségesnek ítélem, akkor az állítás után leülök vele négyszemközt, és például a meridiánpontok masszírozásával oldom ki az erős érzelmeket, hogy megnyugodjon.
- Mik azok a segítő szavak, oldó mondatok ?
- Néha fontos kimondani egy-egy mondatot az állítás során a szülőnek, vagy egy másik családtagnak. Előfordulhat, hogy a résztvevő édesanyja nagyon szomorú, mert elveszített korábban egy gyermeket. A kliens kötve érzi magát, mert nem engedi el az anyja. A szülő ezt a korábban elhunyt gyermeket látja benne, ezért fontos hangosan kimondania: “Anya, én csak a te második gyermeked vagyok, nem helyettesíthetem számodra az elsőt.” Ennek az mondatnak oldó, gyógyító hatása van.
- Honnak tudják az állítás résztvevői, hogy mit kell mondaniuk? Honnan jönnek ezek a mondatok?
- A családállításnak az a különlegessége, hogy a jelenlevők közül képviselőket választunk egy-egy családtag szerepére, és még ha a kiválasztott személy nem is ismeri a családot, teljesen át tudja venni annak érzéseit. Ez egyfajta telepátia, amire bárki képes, amit bárki megtapasztalhat. Olyan ez, mint az elektromosság: nem tudjuk pontosan, hogyan működik, de használjuk.
Tudományosan is igazolták már a létezését ennek az energiamezőnek, ami az egész világon egyformán működik. Segítségével a képviselő be tud lépni a család energiarendszerébe, és egy belső képet tud megmutatni belőle. Ennek a képnek a segítségével tudunk rálátni arra, hogy mi terheli a családot.
- Ehhez szükséges előbb az aurát is megtisztítani?
- Nem, mi nem dolgozunk közvetlenül az aurával. Ez az energiamező tisztítja meg az aurát és a családi rendszert. Például: a nagymama nagyon keményszívű asszony volt, aki nem tudta elgyászolni a világháborúban elvesztett első férjét. A családállítás során megtörténhet, hogy ezek az el nem sírt könnyek előjönnek és begyógyítják a szívét. Hosszú idő elteltével újra helyreáll a rend, a béke a családban.
- Ön tapasztalt már olyat, hogy egy tragikus hirtelenséggel elhunyt ember lelke itt reked és bolyong közöttünk?
- Igen, néha látunk olyat is a családállítás során, hogy a holtak nem találják a másvilágra vezető utat. Ilyenkor egy kicsit a sámán feladatát is el kell látnunk, hogy kiszabadítsunk egy lelket, aki nem fogta fel (például egy baleset során), mi is történt vele. Egész egyszerűen nincs tudatában annak, hogy elvesztette az életét. Amint ezt megérti, megtalálja lelki békéjét és el tud jutni a kollektív tudattalanba.
- Mi volt a legnagyobb spirituális élménye a munkája során?
- Említettem a beszélgetés elején, hogy mi történt a nagyapámmal a háborúban. Számomra a legnagyobb spirituális élmény ebből fakad: letehettem a családom nehéz sorsát, mert nem kellett a kirekesztett nagyapám életét magamra vennem. Így teljesen szabadnak érzem magam, és szeretem azt, amit csinálok. Másoknak is segíthetek, mert már nem cipelem ezt a családi terhet.
- Mi a karma és az előző életek szerepe a családállításban?
Az állítások során nem foglalkozunk a karmával. Nem fontos tudni, hogy a családi teher karmikus vagy sem. Én a jelenre összpontosítok. Fontosabb, hogy most mit tehetünk magunkért, mint az, hogy a múltat boncolgassuk és a miérteken rágódjunk. Egyszerűen csak dolgozom a traumával, ami feljön és blokkolja a szeretet áramlását. Nem kérdezgetem, hogy a családi múltból jön vagy előző életből, mert a megoldás szempontjából ez nem lényeges.
- Létezik olyan, hogy megátkoztak valakit, és ennek a terhét viszik tovább a generációk?
- Igen, a családi teher kapcsolódhat átokhoz is. Vegyünk egy példát: a dédmama száján kiszaladt egy átokkal felérő mondat, miután korán elvesztette három gyermekét: “Száradjon ki a méhe minden asszonynak ebben a családban !”. Előfordulhat, hogy a dédunokák közül lesznek olyanok, akik az ő sorsát ismétlik majd.
A családállítás során megtanuljuk mások nehéz sorsát tisztelni. A legérdekesebb, hogy ez a módszer kultúráktól függetlenül ugyanúgy működik mindenhol a világon. Jártunk Norvégiában, Japánban, Brazíliában: teljesen különböző szituációkban ugyanazok a sorsminták bukkannak fel. Ugyanazt érezte a magányos norvég tengerészfeleség, akinek a férjét minden kikötőben más asszony várta, mint az az asszony, akinek a háborúban tűnt el a férje.
Gyakran megkérdezik tőlem: Hogyhogy nem égsz ki ennyi tragédia láttán? A válaszom pedig ez: szeretem a munkámat és az embereket, akikkel együtt dolgozom. Szeretem a családjuk történetét, még az alkoholista nagyapjukat is szeretem. Ez a titok nyitja!
Az interjút készítette:
Szabó Kata 30/ 577 1650 http://stresszoldas.blogspot.com/
Szabó János közreműködésével http://hellingermodszer.blogspot.com/
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
„Minden ember hajlandó együttműködni, ha méltányolják.”
Beszélgetés a hagyományos és alternatív orvoslásról, a spiritualitásról, a családállításról és az együttműködés erejéről Dr. Agócs Gabriella orvosi egyetemet végzett pszichiáterrel, aki jelenleg transzlégzéssel és családállítással foglalkozik.
Orvosi egyetemet végzett, majd pszichiátriai szakvizsgát tett. Megismerkedett a pszichoanalízis módszerével és alternatív technikákat is elsajátított: hipnózist, NLP-t, transzlégzést és családállítást tanult. Előadásokat tart a Hellinger Intézetben és Dr. Vladimir Komin Légzés Intézetében. Kevés szabadidejében Rock and Rollal és Integrál Tai Chivel töltődik Szolnokon. Még a balettet, a táncot is családállító szemmel nézi: a mozgás áramlatából kirajzolódó mintákban, alakzatokban gyönyörködik.
Melyik gyógymódra esküszöl: a hagyományosra vagy az alternatívra?
Sok emberrel találkoztam, aki ellenséges volt a pszichiáterekkel vagy a gyógyszeres megoldásokkal szemben. Számomra mindkét megoldásnak megvan a maga létjogosultsága. Van, amikor a hagyományos módszerekre van szükség, hiszen a spirituális technikák testi szinten nem mindig tudják végrehajtani a korrekciót. Épp ezért szerencsésnek tartom magam, hogy ha kell, akkor gyógyszerrel is tudok segíteni, például pszichotikus betegeknél. Az is előfordul, hogy a kettő kombinációja a legjobb: először gyógyszerrel stabilizálom a kliens állapotát, majd alternatív terápiát alkalmazok.
Számomra a test - a „hardver” - nagyon lényeges. Ha szerelőként úgy tekintünk a testre, mint egy rádióra, akkor lehet „hiba” az adásban, de a készülékben is. Fontos megállapítani, hogy az adott esetben hol van a teendők fókusza, épp most mi visz leginkább tovább.
A testre figyelsz, amikor klienssel dolgozol családállítás közben?
A kliensre. Amikor elmondja a saját témáját, figyelem, hogyan viszonyul a sztorijához. Mit csinál közben? Hogy áll a saját történetéhez? Mennyire színezi, festi alá a történetet testi jelekkel és érzelmekkel? Ha teljesen bele van omolva a történetbe, és a fejében egy kész koncepcióval jön, a cél, hogy előbb kimozdítsam őt ebből a beszűkült állapotból, hogy készen álljon a családállítás információinak befogadására. Tehát nem a megajánlott témával dolgozom. Hiszen ha valakit teljesen elborítanak az érzelmek, akkor nem is érzékeli az állítást, mert nem tud megfigyelő lenni.
Az összehangolódás kritikus pont a családállításnál. Készen áll-e a kliens ráfeküdni a hullámzásra, megnyílni a segítő erőknek vagy inkább a saját koncepciójában akar megmaradni? Ha valakit nagyon elborítanak a testi tünetek – fulladás, szívdobogás érzés - akkor segíthet a transzlégzés beazonosítani, hogy honnan jön a tünet: Például: „Szorít a nyakam.” Ilyenkor megkérdezem: „Ki jut eszedbe erről?” Közben én is figyelek a légzésemre és a saját testemre, én is kapom a jeleket. Volt, hogy füstöt éreztem és a probléma egy családi tűzesettel függött össze. Fontos, hogy a kliens transzát tiszteletben tartsuk és az állítás után visszahozzuk a testébe.
Hogyan viszonyulsz a spiritualitáshoz?
Orvosként talán szűkebb látókörű vagyok. A spirituálist mint erőt elfogadom. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem kell mindent mindenáron meghatározni. Nagyon el lehet veszni, ha mindenben spirituális magyarázatot próbálunk keresni és teljes gondolatrendszereket próbálunk kialakítani. Az a fontos, hogy itt és most mi a dolgunk a földi életben. Megvalósítani azt, amire születtünk.
Fontos a szerénység is, hogy ne az Egó kezelje a spirituális energiákat, hanem a Mély-Énünk, mert a spirituális energia felpuffasztja az Egót és eltorzítja.
Van, amikor a szeretetet és az áldást egészen máshonnan kapjuk, mint ahol keressük. Nyáron Bösztörpusztán voltam, ahol a Boldogasszony kápolnában egy gyógyító elkezdett öleléseket adni és az emberek sorban álltak érte. Gondoltam, később én is kérek majd egy ölelést, ám ahogy nézelődtem, egyszer csak felnéztem a kupolába, ahol megjelent egy fehér galamb. Megböktem a mellettem álló vállát, aki egy gyors kattintással lefotózta a madarat, majd - mintha mi sem történt volna - beállt a sorba. De számomra csodálatos élmény, tanítás volt! Kaphatjuk egymástól az ölelést, de ha jól szétnézünk, a térben mindig ott van valahol az áldás.
Mi a véleményed a „régi iskola” - a klasszikus családállítás - és az újabb, lélekmozgásos irányzat hívei közötti megosztottságról?
Úgy látszik, ilyen a világ, mert ez a megosztottság a pszichoanalitikusok körében is jelen van. Vagy a vallásban az ortodox és a reformhívők között. A viselkedésterapeuták vagy a homeopaták szintén mesélnek a jelenségről. Ha ennyire gyakori, akkor kell, hogy legyen ennek az alakzatnak valami mélyebb értelme. Úgy képzelem, amikor átjön ebbe a világba valami, akkor mindig lesznek emberek, akik ezt az áttörési pontot kikristályosítják. Csak akkor jön az információ, ha vannak emberek, akik ezt a pontot, mint klasszikus felfogást, rögzítik és egyfajta áldozattal megtartják. Rajtuk keresztül, mint egy szelepen hatalmas energia árad a rendszerbe, és az alappillérek megőrzésével biztosíthatóvá válik a rendszer önazonossága. Ők általában a szabályokhoz ragaszkodó, azokat védelmezni tudó emberek, akik az állandóságot szeretik és nem vágyódnak folyton az új felé. Viszont nélkülük nem tudnának az újdonságkereső, kísérletező szellemű emberek szárnyalni, új utakat keresni, hogy közben a rendszer egysége megmaradjon. Úgy integrálható a tudás, ha valamihez viszonyulva tud áramolni. Minden ember hajlandó együttműködni, ha méltányolják.
Sok emberrel találkoztam, aki ellenséges volt a pszichiáterekkel vagy a gyógyszeres megoldásokkal szemben. Számomra mindkét megoldásnak megvan a maga létjogosultsága. Van, amikor a hagyományos módszerekre van szükség, hiszen a spirituális technikák testi szinten nem mindig tudják végrehajtani a korrekciót. Épp ezért szerencsésnek tartom magam, hogy ha kell, akkor gyógyszerrel is tudok segíteni, például pszichotikus betegeknél. Az is előfordul, hogy a kettő kombinációja a legjobb: először gyógyszerrel stabilizálom a kliens állapotát, majd alternatív terápiát alkalmazok.
Számomra a test - a „hardver” - nagyon lényeges. Ha szerelőként úgy tekintünk a testre, mint egy rádióra, akkor lehet „hiba” az adásban, de a készülékben is. Fontos megállapítani, hogy az adott esetben hol van a teendők fókusza, épp most mi visz leginkább tovább.
A testre figyelsz, amikor klienssel dolgozol családállítás közben?
A kliensre. Amikor elmondja a saját témáját, figyelem, hogyan viszonyul a sztorijához. Mit csinál közben? Hogy áll a saját történetéhez? Mennyire színezi, festi alá a történetet testi jelekkel és érzelmekkel? Ha teljesen bele van omolva a történetbe, és a fejében egy kész koncepcióval jön, a cél, hogy előbb kimozdítsam őt ebből a beszűkült állapotból, hogy készen álljon a családállítás információinak befogadására. Tehát nem a megajánlott témával dolgozom. Hiszen ha valakit teljesen elborítanak az érzelmek, akkor nem is érzékeli az állítást, mert nem tud megfigyelő lenni.
Az összehangolódás kritikus pont a családállításnál. Készen áll-e a kliens ráfeküdni a hullámzásra, megnyílni a segítő erőknek vagy inkább a saját koncepciójában akar megmaradni? Ha valakit nagyon elborítanak a testi tünetek – fulladás, szívdobogás érzés - akkor segíthet a transzlégzés beazonosítani, hogy honnan jön a tünet: Például: „Szorít a nyakam.” Ilyenkor megkérdezem: „Ki jut eszedbe erről?” Közben én is figyelek a légzésemre és a saját testemre, én is kapom a jeleket. Volt, hogy füstöt éreztem és a probléma egy családi tűzesettel függött össze. Fontos, hogy a kliens transzát tiszteletben tartsuk és az állítás után visszahozzuk a testébe.
Hogyan viszonyulsz a spiritualitáshoz?
Orvosként talán szűkebb látókörű vagyok. A spirituálist mint erőt elfogadom. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem kell mindent mindenáron meghatározni. Nagyon el lehet veszni, ha mindenben spirituális magyarázatot próbálunk keresni és teljes gondolatrendszereket próbálunk kialakítani. Az a fontos, hogy itt és most mi a dolgunk a földi életben. Megvalósítani azt, amire születtünk.
Fontos a szerénység is, hogy ne az Egó kezelje a spirituális energiákat, hanem a Mély-Énünk, mert a spirituális energia felpuffasztja az Egót és eltorzítja.
Van, amikor a szeretetet és az áldást egészen máshonnan kapjuk, mint ahol keressük. Nyáron Bösztörpusztán voltam, ahol a Boldogasszony kápolnában egy gyógyító elkezdett öleléseket adni és az emberek sorban álltak érte. Gondoltam, később én is kérek majd egy ölelést, ám ahogy nézelődtem, egyszer csak felnéztem a kupolába, ahol megjelent egy fehér galamb. Megböktem a mellettem álló vállát, aki egy gyors kattintással lefotózta a madarat, majd - mintha mi sem történt volna - beállt a sorba. De számomra csodálatos élmény, tanítás volt! Kaphatjuk egymástól az ölelést, de ha jól szétnézünk, a térben mindig ott van valahol az áldás.
Mi a véleményed a „régi iskola” - a klasszikus családállítás - és az újabb, lélekmozgásos irányzat hívei közötti megosztottságról?
Úgy látszik, ilyen a világ, mert ez a megosztottság a pszichoanalitikusok körében is jelen van. Vagy a vallásban az ortodox és a reformhívők között. A viselkedésterapeuták vagy a homeopaták szintén mesélnek a jelenségről. Ha ennyire gyakori, akkor kell, hogy legyen ennek az alakzatnak valami mélyebb értelme. Úgy képzelem, amikor átjön ebbe a világba valami, akkor mindig lesznek emberek, akik ezt az áttörési pontot kikristályosítják. Csak akkor jön az információ, ha vannak emberek, akik ezt a pontot, mint klasszikus felfogást, rögzítik és egyfajta áldozattal megtartják. Rajtuk keresztül, mint egy szelepen hatalmas energia árad a rendszerbe, és az alappillérek megőrzésével biztosíthatóvá válik a rendszer önazonossága. Ők általában a szabályokhoz ragaszkodó, azokat védelmezni tudó emberek, akik az állandóságot szeretik és nem vágyódnak folyton az új felé. Viszont nélkülük nem tudnának az újdonságkereső, kísérletező szellemű emberek szárnyalni, új utakat keresni, hogy közben a rendszer egysége megmaradjon. Úgy integrálható a tudás, ha valamihez viszonyulva tud áramolni. Minden ember hajlandó együttműködni, ha méltányolják.
Sok kritikát kaptál a pszichiáter kollégáktól, hogy „hídépítőként” alternatív módszereket is alkalmazol?
Nem mondhatnám. Ma már a pszichiáterek, terapeuták is nyitottak erre a módszerre, és alkalmaznak elemeket, szabályokat a családállítás rendszeréből. Mindig igyekszem a hallgatóság gondolkodásához igazítani a mondanivalót. Fontos áttörés volt számomra, hogy a polgármesteri hivatalban is állíthattam Szolnokon. De 150 fős előadást is tartottam már gyerekvédelemmel foglalkozóknak, akik nagyon nyitottak voltak. Szolnokon indítottam egy „Pszichokuckó” nevű előadássorozatot, melynek egy részét a pszichiátriai szakrendelésen dolgozóknak is bemutattam, és nagy örömömre szolgált, hogy értékelték a számukra szokatlan gondolkodásmódot. Elfogadták, hogy én olyasmit csinálok, amit ők nem. Remélem minél átjárhatóbb lesz a két terület és idővel összeér majd az újdonságkeresők révén.
Olyan mélységekbe mész az állítások során, ahova csak kevesen merészkednek. Honnan jön ez a bátorság?
Eleinte, amikor tettes-áldozat minta jött elő az állítások során, volt, hogy becsúsztam az áldozat szerepébe. De idővel ez is oldódott bennem és sikerült lepakolnom ezeket a terheket. Megesett, hogy mások már abbahagyták volna az állítást, mert nagyon ijesztő volt, de én továbbmentem, mert az áramlásra, az egységre figyeltem, ahol nincs jelen a félelem. A legtöbb ember bezár, mert sokkolja őket, ha ártó energia is bejön az állításba. Pedig ez csak energia és egy ponton megtalálja a helyét. Az Egészben mindennek van helye és maga az Egész polaritásmentes. A megjelenő agresszió, fenyegetés pedig nem ellenem szól. Eleinte én is magamra vettem és egy időre nem volt bennem megfigyelőképesség. De amint a saját fenyegetettségem okát megértettem, akkor már egyre ritkábban vonódtam be és egyre kevésbé keltett félelmet bennem a megmutatkozó negatív pólus. Ezért nagyon fontos a családállítók saját önismerete és munkájuk során a folyamatos szupervízió.
A tanítványaidat egyenrangú félnek, kollégának tekinted. Elég ritka felfogás ez manapság...
Mert elterjedt az a darwini gondolat, miszerint a versengés visz előre. Darwin ezt a felfogást a kapitalizálódás idején hozta be, amikor az üzleti verseny elindult. Holott az élővilág alapműködésének a módja az együttműködés. Akárhova nézünk, minden létező együttműködik a másikkal: a krokodil fogát kismadár tisztítja, a fákról harkály távolítja el az élősködőket. Az együttműködés a Létezésnek sokkal elementárisabb tényezője, mint a verseny.
Szerintem nem kell elvenni a másikét. Ami fontos, azt a tudást lehozhatom magamnak, mert mindig jön az erő. A családállító képzésben sem a rivalizálás vagy a tökéletesség a cél, hanem a mesterségbeli szabályok elsajátítása. Hiszen mindenkinek más az erőssége, az eszköztára.
Milyen változást, felismeréseket hozott az életedbe a családállítás?
Családállításnál derült ki, hogy az anyaméhben elveszített ikertestvérem milyen áthatóan befolyásolta az életemet: emiatt vettem mindig két fogkrémet, emiatt vágytam mindig arra, hogy a férjemmel összeölelkezve legyünk egy burokban. Még egyforma színű pólót és nadrágot is akartam vásárolni magunknak, amit aztán végképp nem értett. A családállítás segítségével értettem meg, hogy a párom számára ez a szeretet - amit én a lehetséges legnagyszerűbbnek éltem meg - miért riasztó.
Állami gondozottként nőttem fel, az anyukám otthagyott a kórházban. 28 évesen a munkahelyemen találkoztam valakivel, akinek hasonlítottam a nevelt lányára. Kinyomoztuk, hogy ő az egyik testvérem. Aztán sikerült még több információt szerezni. Ekkor értettem meg, hogy miért nem tudok kevés emberre főzni: kiderült, 9 testvérem van. Mostani családomban hárman vagyunk, de mindig nagy lábosban főzök.
Az édesanyámra nagyon haragudtam, amiért otthagyott. Amikor a családállításon egy olyan nő képviselte őt, aki szintén elhagyta a saját gyerekét, azt éreztem, hogy meg tudnám fojtani. Éreztem, ahogy kidagadnak az erek a nyakamon, a szemem szikrát szór. Az állításvezető egy vadvirágcsokrot tett anyám képviselője elé: „Az ő sorsa, hagyd rá!” Abban a pillanatban szétoszlott belőlem a harag. Már képes voltam látni a szemében a rémületet, a fájdalmat, és véget ért fölöttem a varázshatalma, képessé váltam szétnézni és látni az életet.
A saját lelkemet megbékítettem a családállítás segítségével és így harmonikus erőt tudok adni a gyermekemnek. Hála érte a módszernek, az áthozójának és mindazoknak, akik révén megismerhettem.
Az interjút készítette: Szabó János
hellingermodszer.blogspot.com
Nem mondhatnám. Ma már a pszichiáterek, terapeuták is nyitottak erre a módszerre, és alkalmaznak elemeket, szabályokat a családállítás rendszeréből. Mindig igyekszem a hallgatóság gondolkodásához igazítani a mondanivalót. Fontos áttörés volt számomra, hogy a polgármesteri hivatalban is állíthattam Szolnokon. De 150 fős előadást is tartottam már gyerekvédelemmel foglalkozóknak, akik nagyon nyitottak voltak. Szolnokon indítottam egy „Pszichokuckó” nevű előadássorozatot, melynek egy részét a pszichiátriai szakrendelésen dolgozóknak is bemutattam, és nagy örömömre szolgált, hogy értékelték a számukra szokatlan gondolkodásmódot. Elfogadták, hogy én olyasmit csinálok, amit ők nem. Remélem minél átjárhatóbb lesz a két terület és idővel összeér majd az újdonságkeresők révén.
Olyan mélységekbe mész az állítások során, ahova csak kevesen merészkednek. Honnan jön ez a bátorság?
Eleinte, amikor tettes-áldozat minta jött elő az állítások során, volt, hogy becsúsztam az áldozat szerepébe. De idővel ez is oldódott bennem és sikerült lepakolnom ezeket a terheket. Megesett, hogy mások már abbahagyták volna az állítást, mert nagyon ijesztő volt, de én továbbmentem, mert az áramlásra, az egységre figyeltem, ahol nincs jelen a félelem. A legtöbb ember bezár, mert sokkolja őket, ha ártó energia is bejön az állításba. Pedig ez csak energia és egy ponton megtalálja a helyét. Az Egészben mindennek van helye és maga az Egész polaritásmentes. A megjelenő agresszió, fenyegetés pedig nem ellenem szól. Eleinte én is magamra vettem és egy időre nem volt bennem megfigyelőképesség. De amint a saját fenyegetettségem okát megértettem, akkor már egyre ritkábban vonódtam be és egyre kevésbé keltett félelmet bennem a megmutatkozó negatív pólus. Ezért nagyon fontos a családállítók saját önismerete és munkájuk során a folyamatos szupervízió.
A tanítványaidat egyenrangú félnek, kollégának tekinted. Elég ritka felfogás ez manapság...
Mert elterjedt az a darwini gondolat, miszerint a versengés visz előre. Darwin ezt a felfogást a kapitalizálódás idején hozta be, amikor az üzleti verseny elindult. Holott az élővilág alapműködésének a módja az együttműködés. Akárhova nézünk, minden létező együttműködik a másikkal: a krokodil fogát kismadár tisztítja, a fákról harkály távolítja el az élősködőket. Az együttműködés a Létezésnek sokkal elementárisabb tényezője, mint a verseny.
Szerintem nem kell elvenni a másikét. Ami fontos, azt a tudást lehozhatom magamnak, mert mindig jön az erő. A családállító képzésben sem a rivalizálás vagy a tökéletesség a cél, hanem a mesterségbeli szabályok elsajátítása. Hiszen mindenkinek más az erőssége, az eszköztára.
Milyen változást, felismeréseket hozott az életedbe a családállítás?
Családállításnál derült ki, hogy az anyaméhben elveszített ikertestvérem milyen áthatóan befolyásolta az életemet: emiatt vettem mindig két fogkrémet, emiatt vágytam mindig arra, hogy a férjemmel összeölelkezve legyünk egy burokban. Még egyforma színű pólót és nadrágot is akartam vásárolni magunknak, amit aztán végképp nem értett. A családállítás segítségével értettem meg, hogy a párom számára ez a szeretet - amit én a lehetséges legnagyszerűbbnek éltem meg - miért riasztó.
Állami gondozottként nőttem fel, az anyukám otthagyott a kórházban. 28 évesen a munkahelyemen találkoztam valakivel, akinek hasonlítottam a nevelt lányára. Kinyomoztuk, hogy ő az egyik testvérem. Aztán sikerült még több információt szerezni. Ekkor értettem meg, hogy miért nem tudok kevés emberre főzni: kiderült, 9 testvérem van. Mostani családomban hárman vagyunk, de mindig nagy lábosban főzök.
Az édesanyámra nagyon haragudtam, amiért otthagyott. Amikor a családállításon egy olyan nő képviselte őt, aki szintén elhagyta a saját gyerekét, azt éreztem, hogy meg tudnám fojtani. Éreztem, ahogy kidagadnak az erek a nyakamon, a szemem szikrát szór. Az állításvezető egy vadvirágcsokrot tett anyám képviselője elé: „Az ő sorsa, hagyd rá!” Abban a pillanatban szétoszlott belőlem a harag. Már képes voltam látni a szemében a rémületet, a fájdalmat, és véget ért fölöttem a varázshatalma, képessé váltam szétnézni és látni az életet.
A saját lelkemet megbékítettem a családállítás segítségével és így harmonikus erőt tudok adni a gyermekemnek. Hála érte a módszernek, az áthozójának és mindazoknak, akik révén megismerhettem.
Az interjút készítette: Szabó János
hellingermodszer.blogspot.com
